Menu

Kapitány

2018-09-26 - Karakterleírás
Kapitány

Ötvenes évei derekán járó, sokat próbált katona. Hírnevét már újonc korában megalapozta azzal, hogy számtalan képességével kitűnt társai közül a Hadi Akadémián. Bár mindig is gyakorlatias ember volt, nem csak vívásban és az erőgyakorlatokban, de a stratégiai és taktikai készségeket igénylő tárgyakban is jeleskedett. Leginkább a hadvezetés keltette fel az érdeklődését. Több sikeres ütközetet tudhatott már magáénak, mikor beválogatták III. (Bölcs) Grollin Allúryai Légiójába. Neves katonai múltja és a királynak több csatában is bizonyított rátermettsége okán megszervezhette a Légión belüli különleges hadtestet, a Szeletelőket. Az allúr haderő egészét nézve ez az alakulat viszonylag kevés, ugyanakkor válogatott, hivatásos katonákból állt. A Szeletelők sikerei nem kerülte el a leghatalmasabb tartományurak figyelmét sem. Közülük viszont csak egyiküknek volt elegendő befolyása és aranya ahhoz, hogy Grollin király hatalmának meggyengülésekor az allúr senatustól felvásárolja a Szeletelőket. Tessal Ferlaggnak. Innentől kezdve Kapitány – és nagyjából egy századnyi csapata – Ferlagg tartományúr állandó megbízásában állt. Az ekkorra már mindkét kontinensen (Torr szigetét nem vették figyelembe ebből a szempontból sem) Allúrya Pörölyeként vagy a Dualaur-i csata veteránjaként elhíresült katona tudta, hogy az emberei érdekében nem ragaszkodhat a királynak tett hűségeskühöz. Az évek múltával a Pöröly halántéka deresedett, vonásai megkeményedtek, de csapatának hűsége nem kopott meg még akkor sem, mikor Szakadárok néven elhíresülve gyújtották fel maguk mögött a fél világot.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.